A tavalyi év során sajnos nagyon gyakran csúsztak be kisebb-nagyobb bakik a különféle rendezvényeinken, amikről hol mi tehettünk, hol nem - és én ezekből igyekeztem tanulni. A tavaszi Sörnyelőre nem voltak elég kíváncsiak az emberek, a Gólyatáborban a pólókkal adódtak gondok, és a nagyívű promóvideós terveink sem valósultak meg időben. A GT After hiába volt fergeteges, ha sokan be sem jutottak a ruhatárnál való sorbanállás miatt, a Halloweenen pedig a jelmezversenyt kellett kihagynunk, illetve a tökfaragó verseny sem alakult zökkenőmentesen. A Gólyabálon is megcsúztunk a promó vidóval, a molinóval és a jegyértékesítéssel, mindennek a tetejébe pedig a helyszínt sem találtuk meg időben, és az italárak sem nyerték el a közösség tetszését - de ezt legalább tudtuk orvosolni. Az egyetlen dolog, ami MINDIG működött, azok a fotógalériák és a Rimóczi Zsófi által vágott videók, ezek nem csak hogy kimagaslóan magas színvonalon készültek el, hanem időben is.
Az elnökséghez igyekszem úgy hozzá álni, hogy a fent felsoroltakkal soha se legyen gond, és ehhez az első rendezvényünkön, a Vizsgatemetőnél is tartom magamat. A Vizsgatemető ugyanakkor egy kifejezetten kicsi buli, így alkalmas terepet jelent az egyébként TELJESEN, 100%-IG lecserélődött rendezvényszervező csapatnak, akiknek szükségük is volt a puding próbájára.
A fent felsoroltakból egyik hiba sem lépett eddig fel, egyrészt mert ezúttal jobban figyeltünk rá, másrészt pedig a buli méretéből fakadóan. Helyettük másmilyen jellegű zökkenők akadtak: Az első és legfontosabb, hogy az eseményről való szavazás csak pár napos csúszással ment ki a küldöttekhez, akiknek a jóváhagyása nélkül nem rendezhetünk bulit. És ez így is van jól, legközelebb hamarabb le kell fixálnunk, hogy milyen opciókat versenyeztetünk meg (jelen esetben a Hétker a Kuplung ellenében nyert 12/2 arányban). A második a promó videó, amit egy-két poszttal be is harangoztunk, de végül visszavonulót kellett fújnunk, mivel a videóba olyan részletek kerültek bele, amiket jelen pillanatban nem vállalhatunk fel. Igazán kár érte, mert az ŐrüleTV 4 napot dolgozott vele, és a visszaigazolásokon is biztosan dobott volna, ami ugye sosem jön rosszul.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése