2014. szeptember 23., kedd

Így készült: BKF After Party 2014

Folytatva a GT bandaháborús témáját, a GT After grafikai elemei is GTA stílusban készültek el, középen a Before coverjéről már ismerős rendőr hölggyel, és a GT coverjén már feltűnt motorossal, kiegészülve egy gengszter figurával. Ezek a rajzok azonban nem vektorosak, ezért nem lehet belőlük molinót gyártani, így ahhoz is kellett készíttetni egy külön rajzot.
 Az Aftert már a GT utolsó napján beharangoztuk (ott debütált a molinó is, ami később a Nagy Lajos campusra is kikerült), illetve a Túlélési Útmutatóban is benne volt a programtérképnél, hiszen a dátumot már akkor tudtuk. Az előzetes beharangozás tehát nagyon jól sikerült, és lévén hogy ez a szemeszter első bulija, számítottunk is a nagy részvételre: végül több mint 1400 ember fordult meg nálunk csütörtök este, ami a új rekord a BKF-es bulik történetében. Ki gondolta volna?

Mivel az esemény nagyon közel van a GT-hez, nem indokolt, hogy külön promó anyagot forgassunk hozzá, a GT videói bőven eladják. Idén azonban újdonságot jelentett, hogy a GT-re reflektálva leadtuk a győztes bandák csapatzenéit, illetve még két nagy kedvencet, a ruszkik kalinkáját, illetve GT-ben rejtélyes mód újra slágerré vált I Want It Thay Way-t. A Corvintető szinte felrobbant a nagy retró hangulattól, és a Szemeszternyitó után ismét bebizonyosodott, hogy akármennyire is rühelljük a gyermekkorunkban nővéreink álltal hallgatott pop-slágereket, ezek olyan nosztalgiafaktorral bírnak, hogy elsöpörnek minden fennálló trendet. A buli azonban a DJ-k visszatérésével sem halt meg, a reggel 6 órás zárásig teltházat csináltatok! Többet azt hiszem, hogy nem is érdemes mondani...


       
  






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése